Friss hozzászólások

Belépés

Egyiptomról röviden

A The Oil Drum-on megjelent egy írás Egyiptomról. Amennyiben figyelmesen tanulmányozzuk át, egy csomó dolgot megérthetünk.

1. Egyiptom jelentősen el van adósodva. A CIA Factbook-ja szerint a GDP 80.5%-a a kormányzati tartozás, ami nagyon magas Afrikában és az arab világban.

2. Nagyjából eddig az évig Egyiptom olajat adott el külföldre, a befolyt bevételek jelentősen hozzájárulhattak az ország pénzügyi stabilitásához és élelmiszer-behozatalához.

3. Az egyiptomi olajkitermelés (ahogy megszokhattuk már az olajkitermeléstől) a 90-es évek eleje óta csökken, az ország belső felhasználása (a népességgel együtt) nő.

1. ábra. Az egyiptomi olajkitermelés (szürke), hazai fogyasztás (folytonos fekete vonal), és export (zöld) 1960 és 2010 között.

Következmények:

Mivel az ábra iskolapéldája az Export-Land Modellnek (ELM), így aztán segít megérteni, mi várható akkor, amikor egy fosszilis források eladásából, mesterségesen alacsonyan tartott árakkal működő országban hirtelen elkezd apadni a bevétel. Dióhéjban, mi is ez az ELM? Egy képzeletbeli ország napi 2 millió hordó olaj kitermelésével indul az első évben és fogyaszt 1 millió hordót napota (2. ábra). Miután kitermelése már a csúcs után van (tegyük fel), de egyelőre mivel van elég, nem korlátozza a fogyasztás hazai bővülését, az nő évente 2.5%-al. Ahonnan e két függvény együttes hatására hiányozni fog az olaj, az az eladott mennyiség. Az ábra példája alapján a kitalált ország 9 év alatt exportórből importőrré válik.

2. ábra. Az Export Land Model. Egy kitermelő ország olajbányászata évi 5%-al csökken (kék), hazai fogyasztása 2.5%-al nő (zöld). A kettő különbsége az export: piros.

Pontosan ez törtáénik Egyiptom esetén is. A mesterségesen alacsony árak most visszaütnek: emelkedniük kell; ezzel együtt eltűnik az ebből származó bevétel is, kevesebb jut az egyébként éget élelem-bevitelre - hisz Egyiptom lakossága töretlenül nő, évi 2%-al, nemsokára eléri a 79 millió főt, míg lakható területe alig nagyobb, mint hazánk.

3. ábra. Egyiptom népességének alakulása (fekte) és évi változása (zöld).

Miután 2010-ben saját bevallásuk szerint az élelem 40, a búza 60%-át külföldről szerezték be, így most neháéz helyzetben vannak:

- az olajbevétel hiányzik,

- a földgázból nem lehet növelni az eladott mennyiséget,

- jövőre vélhetően venni kell az olajat külföldről,

- időközben a 2008-as olajár-robbanás hatására megnőttek az élelemárak is, és nem nagyon estek aztán vissza.

Röviden ennyi. Még adalék lehet, hogy az Economist nyomtatott változata január 15-én beszámolt arról, hogy Iránban 75%-al nőtt a benzinár, az elnök beszéde után, melyben bejelentette a változásokat.

Ezen hírek azok, amik nélkül lehet sok mindent beszélni gazdaságról, meg forradalomról, meg sok minden másról, de mégis, velük érthetőbb a hírháttér.


           

Egyiptom

Ha ezt összerakom, a lakosság létszáma vissza kell menjen a hatvan évvel ezelőtti szintre, méghozzá gyorsabban, mint ahogy megnövekedett. És van még pár hasonló ország arrafelé. Meg itt vagyunk mi is, kicsit távolabb, mégis közel. Ennek nem lesz jó vége!

A Jolly Joker

Egyiptom kezében még maradt egy Jolly Joker, amivel nagyon kemény alkupozícióban van. Ha már nincs több bevétel az olajból, de az embereket valahogy etetni kell, vajon Egyiptom beveti-e az utolsó nyerő lapját? Végső elkeseredésében megzsarolja-e az olajra éhező gazdag államokat: vagy adakoznak, vagy nincs Szuezi-csatorna. A csatorna lezárásával nagyon keményen sarokba tudja szorítani a fél világot. Ha az olajtankereknek meg kell kerülni Afrikát, az nagyon komolyan meglátszana az üzemanyagárakban. Hogy ez mit eredményezne, az abból is látszik, hogy egy ilyen jellegű fenyegetés puszta elvi gondolatára is az olajár rögtön felugrott 100 dollárig...

Olajár

Valóban, jelenleg is bőven 100 dollár fölött van (egész pontosan 101,80) a Brent olaj. Azonban a Crude olaj ára nemnagyon változott a tegnapihoz képest, az jelenleg is 90-91 dollár között mozog.
'Érdekes' évnek nézünk elébe.
Egyiptom talán megzsarolhatja a világot, talán újabb kölcsönöket kérhet, de évi + másfél millió fővel így sem sokáig mehet, akárki kerül ott hatalomra Mubarak helyett.

Szuezi-csatorna

A csatorna valóban javítja Egyiptom alkupozícióit, de ha Egyiptom ténylegesen megkísérelné lezárni, az USA és szövetségesei azonnal közbelépnének, és megszállnák akár az egész Sínai-félszigettel együtt.

jövőkép

Egyetértek Önnel a tényeket és a következtetéseket illetően. A jövőt illetően mindenben igazolódni látszik a "látnok" Nostradamus jóslata: a káotikus Kelet népei (muszlimok) egy új Úr alatt egyesülnek és nekitámadnak (nem feltétlenül fegyverrel) az Új Városnak (USA) illetve a Nyugatnak. Ezt kb. 2030-ra tette a pellengérre állított Nostradamus, akit mint "sarlatánt" elvet a civilizált és tudományos világ. Nos, a tények (az Ön által citált tények is) őt, az okkult XVI. századi jóst látszanak igazolni. Olvasni, elemezni és értelmezni kellene a látnokot, nem elfogadva minden szavát szó szerint.

Üdvözlettel:
dr. BL