Más-kép(p) — Tündérmese, avagy fejezetek a Bodrogköz életéből
Az alább következő írás nem elemzés, nem az erőforrásválságról szól, sokkal inkább az ember és természet viszonyának történeti formáiba enged bepillantást. Mondanivalója számos forrásból táplálkozik. Ezek közül emelnénk ki itt kettőt. Nemeskürthy István „A bibliai örökség” c. írásában hívja fel a figyelmünket arra, hogy Szenci Molnár Albert latin magyar szótárában a fabula nem mese, hanem szófiabeszély jelentéssel szerepel. Ezzel szemben a magyar mese szó latin megfelelője a rejtvényt, talányt jelölő ænigma. Magyarán népmeséink, mítoszaink nem egyszerűen valamiféle tanulságra épülő, szórakoztató történetek. Sokkal többek annál. Közvetlenül kapcsolódik ehhez a gondolathoz Carl Gustav Jung felismerése, miszerint: „Napjaink úgynevezett neurotikus betegei között nem kevés az olyan, aki régebben nem lett volna neurotikus, vagyis nem hasonlott volna meg önmagával.
Múltba néző — üzenet 2009-ből
Az alább olvasható sorokat pontosan három évvel ezelőtt írtam. Akkoriban elég komoly viharok dúltak körülöttünk, s bár a szél nem csitult, lassan hozzászoktunk. Hozzászoktunk, miként annak idején Pompeiben is hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy időnként mordul egyet a hegy, és megremeg a föld. Ezzel együtt még van időnk. Tán csak annyi, „míg az óra körbe jár”, tán több. A lényeg, hogy még nyitva áll előttünk számos lehetőség. S bár kényszerpályák sora befolyásolja lépteinket, ha maradt egy kis erőnk, talán még mi dönthetjük el, mivel is tölthetjük ki a rendelkezésünkre álló időt.
Kitekintő — Az olajcsúcs felismerésének lélektana
http://oronero.wordpress.com/2012/02/15/psicologia-del-picco-energetico
Anna Ryden svéd mérnök írása. Fordította Olajos Tibor — Molnár Géza
„A legkülönbözőbb témában olvasok szakkönyveket, rendszeresen figyelemmel kísérem a gazdaságról, az éghajlatról és az olajcsúcsról szóló blogok egy részét. Ezen felül elolvasom néhány újság online kiadását is, hogy elkerüljem a riogatások és összeesküvések csapdáját. Igaz, ezek az újságok szerintem nem elég egyértelműek. A tények ott vannak ugyan, de nem fehéren-feketén, inkább csak a sorok között. Kivétel ez alól a Financial Times, melynek online előfizetője vagyok. Ezt az újságot becsülöm, ha szabad ezt a kifejezést használni, mert szókimondó, és keményen fogalmaz.
Kitekintő - Hó és fagy...
Hát ide is eljutottunk, interneten kell tanácsod adni a túlcivilizált városi lakosságnak, hogy mit tegyen, ha nagy a hideg és a hó. De legalább van, aki ezt teszi, és nem a sztárokról ír. Figyelemre méltó a társadalom jelen állapotának összefoglalása. Bár az olaszoknak íródott, sok mindent itthon is megfogadhatunk.
Olajos Tibor
http://petrolio.blogosfere.it/2012/02/neve-weekend-prove-tecniche-di-resilienza-ecco-le-dritte.html
Kitekintő - Dmitry Orlov gondolatai
Dimtry Orlov 2011 decemberében hosszabb interjút adott a francia Tancrède Bastié-nak. A szöveg angolul is megjelent. Mi az angol változatot ültettük át magyarra. Az alábbi fordítás három ember munkája. Az angol szöveggel ifj. Molnár Géza birkózott. A fordítást Bobkó Csaba vetette össze az eredetivel. A fordító a szavak jelentésére, Csaba inkább Orlov gondolatira összpontosított. Az ennek eredményeként született nyersfordítás magam kíséreltem meg átültetni magyarra, ami nem volt egyszerű. Számos esetben más szavakat és más nyelvtani formákat használtam. Így kizárólag én felelek a szövegben előforduló esetleges félrefordításokért.
Az eredeti francia nyelvű változat itt olvasható:
http://www.orbite.info/traductions/dmitry_orlov/un_entretien_avec_dmitry_orlov.html
A fordítás alapját képező angol változat pedig:
Kitekintő
2008. szeptember 15-én a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, és egyben a világ egyik legnagyobb brókercége, a Lehman Brothers Holdings Inc. csődvédelmet kért, és ezzel kezdetét vette az újkori történelem legfrissebb válsága. Akkoriban számos internetes oldal, blog jelent meg a kérdéses témában, melyek többé-kevésbé pontos és friss ismerettel gazdagítottak bennünket. Időnkét itt vagy más fórumokon idéztünk is e tartalmakat. Hetesi Zsoltnak, Ács Józsefnek és Bobkó Csabának köszönhetően az angol lapok tartalmát ismerhettük meg, Olajos Tibor pedig az olasz „válságirodalom” berkeibe kalauzolt el bennünket. Az ő forrásai közül messze kiemelkedett Felice Capretta oldala, aki a munkájából következően is foglalkozott a válság kérdésével és a várható következményeivel. 2012. január 8-án Felice Capretta azonban elbúcsúzott olvasóitól.
Gondolatok az élelmiszerválságról
A „Peremvidék” című írás zárszóként való közzététele lezárt egy többé-kevésbé félbemaradt fejezetet a honlapon. Az alábbiakban új fejezetet nyitunk. Most azonban, a korábbiakkal ellentétben nem általános kérdésekre keressünk választ, hanem olyan gyakorlati problémákat veszünk górcső alá, melyekre valamilyen szinten megoldást is kínálunk. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy az itt javasolt módszerek elegendőek lennének akár a válság elkerülésére, akár megoldására. Egyszerűen olyan lehetőségeket kívánunk felvetni, amelyek segítségével gyarapíthatjuk tudásunkat, olyan tulajdonságokra, képességekre tehetünk szert, melyek jól jöhetnek, ha szorult helyzetbe kerülünk.
Zárszó
Az alább olvasható írás nem más, mint elmélkedés mindarról, ami előttünk áll, s mindarról, ami idevezetett. Nem elemzésnek szántam, egyszerű számvetésnek, ami csak úgy eszébe jut az embernek, látva hová jutott, hová jutott körötte a világ. S persze mindez egy hangulat is egyben. Egymásra halmozott gondolatok, melyek néha többet jelenthetnek a komolyabbnál komolyabb elemzéseknél…
Peremvidék
A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.
Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szivünkről
a rákövesedőt.
József Attila: A város peremén
Gondolatok a válságról
Két sorozatot is indítottam, abban a hiszemben, hogy valamiféle megoldást kínálhatok a válságból adódó problémákra. Tévedtem. A jelenlegi helyzetben egyetlen megoldást látok: térdre, imához. Ha van reményünk, az csupán annyi, létezik egy felsőbb hatalom, Isten, aki megbocsáthatja bűneinket. Sovány vigasz, de ezzel kell beérnünk. Mi magunk immár tehetetlenül sodródunk a végzetünk felé.
Hamvas Béla kérdi valahol: van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Aztán rögtön hozzáfűz egy másik kérdést is: de akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja? Mindezt előre kellett bocsátanom, részben azért, mert nem hiszek abban, hogy a lavina megállna, de még csak abban sem, bárki meghallja a kiáltozásom. Ezzel együtt érző lélek vagyok, így aztán nem állhatom meg szó nélkül…
Konferencia
Ökológiai kihívások - társadalmi válaszok - hatalmi viszonyok címmel rendez konferenciát a Klímabarát Települések Szövetsége és az MTA Szocliológiai Kutatóintézete november 4-én, az MTA Országház utca 30. számú épületében (Budai Vár).
A konferencia célja, hogy a helyi közösségek katasztrófahelyzetekre való felkészülését és az arra adott válaszokat megvittasák.
Jelentkezés: szovetseg@klimabarat.hu
Részvételi díj: 8000 Ft
Ej, ráérünk arra még?
Az alábbi bejegyzés közzétételére Pató Pál néven író munkatársunk kért meg, és korábbi írásának kedvező fogadtatása után.után most ezt is közzétesszük.
Ej, ráérünk arra még! Vagy mégsem?
Pénzügyi válság a világ szinte összes régiójában, zuhanó tőzsdék, menekülő tőke. Az Amerikai Egyesült Államok hitelképességét leminősítették. Ez történik MOST.
Ennél nyilvánvalóbb figyelmeztetés már nem lesz: NAGY BAJ VAN. Fogytán az idő. Az egész pénzügyi rendszer ingatag és bizonytalan. Hogy meddig bírja, senki sem tudja. Lehet hogy már csak néhány óráig. Lehet hogy még néhány évig. Mindenesetre a közelgő vihar nyilvánvaló. Mi a teendő ilyenkor? Hát biztosítást kell kötni a legrosszabb esetre. A házára is köt az ember biztosítást és nem gondolkozik azon, hogy ez kidobott pénz ha nem ég le a ház.
Még egyszer az atomerőművekről
Antalffy Tibor honlapján érdekes megjegyzéseket olvashattunk a márciusi atomerőmű balesetekről. (Bővebben: http://www.antalffy-tibor.hu/2011/08/11/581-kussolnak-fukuchimarol/ ) A kérdéshez kapcsolódó vitában Tibor bá levonta a véleményem szerint egyedül értelmes végkövetkeztetést: "nukleáris reaktort nem lett volna szabad egyáltalán építeni."
Rendszerről van szó, nem valamiről, ami csakúgy ott van… (1.)
Biztos más is van így ezzel, nekem időnként vannak kedvenc idézeteim. Most épp Douglas Adams néhány sora ragadta meg a képzeletemet: „Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.” Gondoltam, ha már a válságra nem tudok megoldást, elindítok egy másik sorozatot, melynek címe épp eme idézet veleje volna. Úgy vélem ugyanis, hogy bár mára eljutottunk a rendszer felismeréséig, csak egyszerűen nem tudunk mit kezdeni vele. Lenne egy sor mozzanat, jelenség, amit át kellene értékelnünk. Nos, azt javaslom, fogjunk bele. Kezdjük mindjárt a múltunkkal…
I. Rész: Történelemképünk keretei
Itt rögtön egy másik kedvencem R. Várkonyi Ágnes gondolataival kell folytatnom. Merthogy tudnunk kellene, minek a kereteit tisztázzuk. Nézzük tehát a következő idézetet:
Adalékok az erőforrásválsághoz — avagy hol a megoldás? III. rész
Az előző részben megismerkedhettünk a rendszerek néhány alapvető sajátságával. Láttuk, hogy egy adott halmazból az elemek kapcsolódása révén alakul rendszer, e kapcsolat nélkül nincs miről beszélnünk. Arra is felfigyelhettünk, hogy e kapcsolat lehet elvont, önkényes, melyet egy adott kérdés hoz létre, mely a rendszer elemeit mintegy kiszakítja a valóságból. Ezzel együtt a rendszerek felépítésével és működésével kapcsolatos törvényszerűségek, összefüggések az ilyen rendszerek is vonatkoznak, ebből következően a téves kérdésfelvetés az adott rendszer keretei közt maradva nem ismerhető fel. A rendszerek másik felismert sajátsága a szerkezetben megnyilvánuló irányítás, azaz: egy adott megoldás, kapcsolat lehetősége, vagy lehetetlensége; illetve léte vagy nem léte nem az elemek leleményességén, szándékán múlik, hanem a rendszer belső tulajdonságai határozzák meg.
Adalékok az erőforrásválsághoz — avagy hol a megoldás? II. rész
Munkánk előző részében lényegében összefoglaltuk, amit a világ jelenlegi helyzetéről a különböző egymásra hatások és kapcsolatrendszerek fényében el lehetett mondani. A további fejezetekben szinte semmit sem fogunk ehhez hozzá tenni, csupán a témát körbe járva különböző oldalról világítjuk meg az egyes mozzanatokat. Tesszük ezt elsősorban azért, hogy megmutathassuk, mi magunk mit értünk az egyes fogalmak alatt. E fogalmi tisztázás nélkül elemzésünk lényeges pontjai maradnak rejtve. Szellemi kalandra hívjuk tehát az olvasót, játékos utazásra térben, időben és gondolatmenetben. Olyan utazásra, mely után a közös élmények teremtenek közös nyelvet, közös értelmezéseket. E közben számos példát láthatunk majd, olyanokat is, amelyek valamely tudomány keretei közt is értelmezhetők, sőt eddig elsősorban ott értelmezték őket. Ez ne zavarjon meg bennünket. A matematikai levezetések, képletek, fizikai törvényszerűségek mögött mindig ott kell álljon az élet, a megélt és a megélhető valóság.
Hány Csernobilt engedhet meg magának a Világ?
Az alábbi írást Antalffy Tibor bá blogjáról vettük át, részben aktualitása miatt, részben mert a kérdést rendkívül elgondolkodtató módon, sajátos nézőpontból mutatja be.
(500) Tibor bá blogja - Hány Csernobilt engedhet meg magának a Világ?
Publikálva 2011.ápr.26. | Tibor bá blogja |
Mit tesz a „mi olajunk” az ő gazdaságukkal? – a szaúdi olaj trendjei
Eredetileg közzétette: Nate Hagens, , 2011. April 8 - 9:39 Fordította: Marsal Tamás
Az alábbi írás jól kieégszíti és megvilágítja mindazt, amit Zsolt vetett fel a "Szaúdi termelés: nincs felfele tovább" című rövid írásában.
A következő bejegyzés Jonathan Callahan, PhD tanulmányokat folytató kémikus, információ management tanácsadó írása. Jonathan a Mazamascience.com portál publicistája.
Az olajimportáló országok Szaúd-Arábiára sokáig kimeríthetetlen olajkútként tekintettek.
Adalékok az erőforrásválsághoz — avagy és hol a megoldás? I. rész
A honlapon megjelent korábbi írásokban több oldalról is igyekeztünk megvilágítani a mai válságjelenségek lényegét. E folyamat nyitányát kétségkívül Zsolt „Felélt jövő” című munkája jelentette, amelyet több részleteiben arra támaszkodó, vagy azt kiegészítő, s a kérdést más oldalról megvilágítani szándékozó munka követte. Ezek az elemzések, előrejelzések, helyzetelemzések felvetés szinten mind-mind tartalmaztak egyfajta megoldási javaslatot. Csakhogy — s ez valamennyi írás rokon vonása — nem receptekről, lemásolható cselekvési tervekről volt szó. Az írások a helyzet felismeréséhez és értelmezéséhez nélkülözhetetlen ismereteket, gondolatokat és felvetéseket közvetítették, amelyek révén — hitünk szerint — bárki megértheti, mit is kell tennie az adott helyzetben.
Töredékek
Amint az bizonyára feltűnt, a töredékek eltűntek az oldalról. Az utolsó bejegyzés kapcsán a válság.org oldalon zajló vita miatt döntöttem így. Ezek az írások szigorúan vett szakmai és tudományos keretek között értelmezhetetlen vagy legalábbis nehezen értelmezhető kérdéseket feszegettek. Magam a vitából arra következtettem, az oldallal szemben megfogalmazott elvárások nehezítik e gondolatok megértését, illetve más oldalról a nehezen érthető gondolatok az oldalon publikáló tudományos kutatók hitelét is veszélyeztetik. Korábban úgy véltem: az erőforrásválsággal foglalkozó lapban ennyi műfaji és gondolati sokszínűség még elfér. Tévedtem. Ezért úgy gondoltam a töredékeket máshol teszem közzé. Új lapot nyitni nem akartam, Bobkó Csabát kértem meg, adjon helyet e sorozatnak. Csaba örömmel fogadott, így a töredékek a továbbiakban itt olvashatók:
Töredékek az összeomlásról
Hazánkban két kiadást is megért Sánta Őz sziú indián sámán életrajzi regénye, sok érdekes gondolattal a világról, az egykor volt indiánok gondolkodásáról, kultúrájáról. Már önmagában ezért is megéri elolvasni. Van benne azonban egy mondat, ami igen figyelemre méltó. Egy jövendölés, mely arról szól: egy szép napon el fog fogyni a fehérek villamos árama — „talán mert túl sokat használtak belőle a holdutazáshoz.”
A ma embere el sem tudja képzelni az életét áram nélkül, holott alig két nemzedékkel korábban az elektromosság legalább annyira a fantasztikum, mint a tudomány világába tartozott. Nagyapám gyermekkorában még gázlánggal világítottak a városokban, s az akkori „környezetvédők” a lótrágyától féltették a technikai fejlődés újabb lépcsőjére kapaszkodó technikai civilizációt.
Töredékek az korszakváltásról II.
„Élt valaha egy király, kinek emberségét, bölcsességét, megértő szeretetét messze földön tisztelték. Gyakorta jártak hozzá tanácsért, vagy kérték fel viták, peres ügyek rendezésére, de felkeresték egyszerűen csak jó szóért, bíztatásért. S a király az évek hosszú során senkinek csalódást nem okozott. Bölcs tanácsai jólétet teremtettek az azt megfogadóknak, a viták rendre elsimultak ítélete nyomán, s persze mindenkinek jutott egy-egy mosoly, egy-egy szeretetre méltó emlék.
Egy szép napon egy ősz öregember jelent meg a palotában. Egyenest a királyhoz ment, és azt mondotta neki:
– Felség: rosszakaróid megirigyelték néped sorsát, s átkot küldtek rátok. Az égből mérgező eső hull majd, mely összezavarja fejetek, gondolataitok káoszba vesznek, értelmetek messze száll. Ha meg akarsz maradni bölcsnek, tartalékolj vizet, rejtsd el mélyen a föld alatt, s ha majd méreg hull az égből, csak azt igyátok.
Töredékek a korszakváltásról
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Ady Endre: Kocsiút az éjszakában
Töredékek az összeomlásról
Az ember az összeomlásról szóló előrejelzéseket hajlamos egyfajta világvégevárásként értelmezni. Mindig voltak, akik biztosan tudták, 1980-ban, 2000-ben, 2012-ben eljő a világvége, s aztán a kérdéses dátumok másnapján kissé csalódottan kerestek újabb határnapot. E tévedések sokakat legyintésre késztetnek, s egyben kibúvót is adnak az embernek. Hiszen eddig egyetlen jövendölést sem kellett komolyan vennünk. Akik tehát ma összeomlásról írnak, maguk sem mások, mint különös csodabogarak, „világvégevárók”, kik kénytelenek lesznek majd várakozásaikban csalódva újabb és újabb dátumokat keresgetni.
A dolog azonban nem ilyen egyszerű…
Az összeomlásról (1)
A jelenlegi társadalmi gazdasági és természeti folyamatok iránya jó előre érzékelhető volt. Aki figyelt, pontosan tudhatta, mi vár ránk a közeljövőben. E téren azonban a lehetőségeink fokozatosan romlottak. Jelenleg biztos előre jelzéseket néhány napon belülre adhatunk. A tényleges időtáv, amit előre-hátra lát ma az ember 5-6 nap, esetleg egy hét. Orwell, aki még hitt az emberek emlékezetében, azt feltételezte, a múltbéli tudósításokat utólag kell a jelen hazugságaihoz igazítani, s az újságokat visszamenőleg át kell írni. Nos, erre nem volt szükség.
Végelszámolás
1987-ben írtam volt valahol (persze pontosan tudom, hol), a világ jövőjéről, „Csak egy jövőnk volt” címmel. Jó húsz év múltán, valamikor 2008 táján egy régi ismerősöm azzal fogadott: nem is tévedhettél volna nagyobbat: még mindig itt vagyunk. És tényleg: még itt vagyunk, és jövőnk épp úgy nincs, mint ahogyan nem volt 1987-ben sem. Persze az óta eltelt 24 év, és jól-rosszul, de még éldegélünk, a világunk megy előre, a gyermekeink cseperednek, szóval az élet megy tovább.
Akinek jövőként elég volt ez a majd 25 év, most megnyugodhat. Ez végül is eltelt, ez az övé, ezt már senki nem veheti el tőle. De mit szóljon az, aki a jövőt nem csak saját sorsához igazítva méri, de gyermekeire is gondol, vagy valamikor ebben az elmúlt 25 évben látta meg a napvilágot, s ami nekünk jövő volt, neki csak múlt és jelen. Hisz az ember – mai napság persze – huszonéves kora előtt nem igazán gondol a jövőre…
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »