Friss hozzászólások

Belépés

Milyen tényezők bizonyítják, hogy Kína lesz a következő világhatalom?

Az USA elkerülhetetlenül lecsúszik a világgazdasági dobogó legmagasabb fokáról, kérdés csak, hogy mikor.

Egyre nagyobb teret kap az a nézet, miszerint Kína nemsokára le fogja előzni az Egyesült Államokat, és így nem csak a világ első számú gazdasági, de politikai és katonai hatalmává is válik. Még az amerikai Forbes magazin is Hu Jintao kínai vezetőt helyezte a világ legfontosabb személyeinek rangsorában az élre - Barack Obama "helyett".

Kína nem csak a high-tech iparágakban kezdi lekörözni az USÁ-t, de számos tudományos kutatási területen is utolérte már a nyugati nagyhatalmat. A magazin szerint persze mindez a folyamat nem indult volna be, ha az USA nem kezdett volna kereskedni Kínával, ennek köszönhetően pedig a két ország gazdasága szinte egybefonódott az elmúlt kétszáz év alatt. Így történhet például meg, hogy a legtöbb Amerikában kapható terméket már rég Kínában gyártják.

Emellett pedig számos olyan adat bizonyítja a közelgő globális hatalmi átrendeződést, amelyek nem feltétlenül ismertek a nagyközönség számára.

Álljon itt néhány:

 

1. 1998-ban az USA még 25%-át fedte le a világ high-tech iparának, Kína pedig csak a 10%-át tartotta ellenőrzése alatt. 10 évre rá az Egyesült Államok már csak 15%-át, Kína pedig 20%-át bonyolítja le az illető piac forgalmának

2. 2000 és 2009 között az USA külkereskedelmi deficitje Kína irányába 300%-kal nőtt

3. A 14. helyről a második helyre lépett Kína a világ országainak rangsorában a tudományos és kutatási tevékenységeket tekintve

4. Kína a világ ritka földfémkészletének több mint 90%-át tartja ellenőrzése alatt.

5. Kína termeli meg a legtöbb nap- és szélenergiát a világon

6. Oroszország és Kína úgy döntött, hogy dollár helyett saját valutáikban fogják kifejezni egymás között létrejövő kereskedelmi tranzakcióikat. 2009 év vége.

7. Az amerikai fogyasztók 3,9 dollárt költenek kínai termékekre minden olyan dollár után, amelyet egy kínai amerikai termékekre költ.

8.  Az Amerikában végzett egyetemisták közel fele külföldi.

10. Az elmúlt évtizedek alatt Kína 2,5 billió dollárnyi devizatartalékot halmozott fel, az USA pedig jelenleg 900 milliárd dollárral tartozik neki.

11. 1985-ben még egész évben csak 6 millió dollár volt az USA Kína irányába felhalmozott kereskedelmi deficitje, azonban idén csak augusztusban 28 milliárd dollárt tett ki az import-exportból adódó különbség

Azért azt se felejtsük el, hogy Oroszország milyen nyersanyag készletekkel rendelkezik!

4. ,5. ,6. – os pontokat érdemes újra megnézni.

Akkor az orosz-kínai tengely a világ hatalmi rangsorában milyen helyen van?

Olvass tovább >> http://penz.transindex.ro/?cikk=13241