Friss hozzászólások

Belépés

Május 18-án eldőlhet a Vértesi Erőmű sorsa

A május 18-i közgyűlésen eldőlhet a már évek óta komoly gondokkal küszködő Vértesi Erőmű Zrt. (VÉ Zrt.) sorsa – derül ki az MVM sajtóközleményéből. Csak a kormány tavaly június 23-i határozott kérésére működik jelenleg is az erőmű, hiszen az MVM – gazdasági racionalitásra hivatkozva – már két alkalommal is javaslatot tett bezárására.

A tavalyi kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően a legnagyobb részvényes MVM a GKI Gazdaságkutató Zrt.-t és Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontot (REKK) is megbízta a VÉ Zrt. piaci helyzetének és kilátásainak, illetve foglalkoztatáspolitikai jelentőségének vizsgálatával.

A GKI a jelentős szénkészleteket fölhalmozó bánya idei bezárását és a két blokkos erőmű további – részbeni biomasszával történő – működtetését javasolta. Így mintegy 400 dolgozó munkahelye megmaradna, az elbocsátottakat pedig célzott foglalkoztatási alap segítségével vezetnék vissza a munkaerőpiacra.

A REKK megállapítása szerint állami támogatás nélkül nincs értelme fönntartani az erőművet. Számításaik szerint VÉ Zrt.-t évente és munkahelyenként 11,5 millió forinttal kellene támogatni, hogy gazdaságilag fenntartható módon tudjon áramot termelni.