Energiaválság
1. Az energia készletek rohamosan fogynak.
2. Az energia fogyasztásunk viszont folyamatosan nő.
3. A megújuló energiákkal nem tudjuk kiváltani a hagyományos energia forrásokat.
4: Így a jelenlegi társadalom szerkezete nem tartható fenn. Sürgető cselekvésre van szükség a társadalom szerkezete, az energiafogyasztás, a gazdaság működése és a folyamatok egymásra hatásának kivitelezésében.
5. Ha nem teszünk semmit, akkor az összeomlás elkerülhetetlen: 10 éven belül energia hiány keletkezik, ami háborúkhoz, gazdasági válsághoz, éhezéshez vezet. Fel kell készülni az energiaválságra!
Vita a vízügy kettős irányításáról
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában az ellenzéki képviselők és a megjelent szakmai szervezetek vitatták a vízügy kettős irányítás alá helyezését. A nemzeti parkoknak a jövő évi 6,3 milliárdos kiadáshoz 2,8 milliárd forint bevételt kell hozniuk, amiben nincs benne a bírság, mert az a központi költségvetésbe folyik be.
Miután a vízügynek jövőre a jelenlegi háromszorosát, 30-35 ezer közmunkást kell foglalkoztatnia, ezért az irányítás operatív része januártól a Vidékfejlesztési Minisztériumtól a közmunkát szervező Belügyminisztériumhoz kerül, a szabályozás és a nemzetközi kapcsolattartás a jelenlegi helyén marad - indokolta az intézkedést Illés Zoltán vidékfejlesztési államtitkár. A vízügy kettős irányítás alá helyezéséről a kormány november elején határozatban döntött - tette hozzá Papp Károly belügyi helyettes államtitkár.
Átadták a Dunamenti Erőmű új G3-as blokkját
Bencsik János az átadó ünnepségen tartott beszédében kitért arra is, hogy a kormány várhatóan holnap állást foglal majd a 2030-ig kitekintő energiastratégia ügyében. Az államtitkár beszédét zárva úgy fogalmazott, hogy a kormány a jövőben is keresni fogja a mostani projekthez hasonló együttműködés lehetőségét ...
A 2009-ben megkezdett projekt a Dunamenti Erőmű teljes körű felújításának részét képezi.A 200 millió eurós beruházásnak köszönhetően a Százhalombattán található erőmű egyik egységének meglévő gőzturbináját felújították, üzembe állítottak egy új gázturbinát, és beépítésre került egy új hőhasznosító kazán is. A barnamezős beruházásnak köszönhetően a G3-as blokk 215 MWe-os teljesítménye 407 MW-ra növekedett, a korábbi 36%-os villamos hatásfok a mai modern technológiának megfelelően 57%-osra emelkedett.
az energiahiány elkerülése miatt jegyrendszert vezetnek be Kínában
a dízel exportját is leállították
olvass tovább >> http://www.bbc.co.uk/news/business-13435392
Több tízmilliót spórolnak az új energiával
Több tízmilliót spórolnak az új energiával
25-30 millió forintot spórol szezononként azzal Bóly, hogy immár 2 éve gáz helyett termálvízzel fűti közintézményeit. A több mint 100 millió forintos beruházás 2-3 év alatt megtérül. A baranyai kisváros azt tervezi, hogy a kutak még szabad kapacitását is hasznosítja.
Nem mindenki fizet energetikai különadót
Nem mindenki fizet energetikai különadót
Féltucatnyi céget vett ki az energetikai különadót fizetők köréből egy törvénymódosítás. A november 8.-án elfogadott módosító újradefiniálja az energiaellátó fogalmát, így pedig olyan vállalatokat menthet fel a fizetés alól, mint a TriGránit, vagy a gáz- és áramkereskedelemmel egyaránt foglalkozó MTelekom. A félig fővárosi tulajdonban álló Budapesti Nagybani Piac egyelőre nem tudja, hogy kell-e adót fizetnie.
Néhány vállalatot érint csak az a változtatás, amellyel az ágazati különadókról szóló törvényt módosították. A számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfőn megszavazott módosítója szerint csak azoknak a cégnek kell befizetniük az adót, amelyek energiaellátói tevékenységből nyerik nettó árbevételük legalább öt százalékát.
Mit tesz a „mi olajunk” az ő gazdaságukkal? – a szaúdi olaj trendjei
Eredetileg közzétette: Nate Hagens, , 2011. April 8 - 9:39 Fordította: Marsal Tamás
Az alábbi írás jól kieégszíti és megvilágítja mindazt, amit Zsolt vetett fel a "Szaúdi termelés: nincs felfele tovább" című rövid írásában.
A következő bejegyzés Jonathan Callahan, PhD tanulmányokat folytató kémikus, információ management tanácsadó írása. Jonathan a Mazamascience.com portál publicistája.
Az olajimportáló országok Szaúd-Arábiára sokáig kimeríthetetlen olajkútként tekintettek.
Az export olaj Hubbert-modellje
Üdv!
A Hubbert-modellt úgy gondolom, nem kell bemutatni, a haranggörbe mindenkinek ismerős. Eleinte csak egyes kutakra alkalmazták, majd egész olajmezőkre, végül a Föld összes kinyerhető olajkészletére. De lépjünk még tovább: úgy gondolom, hogy az olyan importolaj-függő országoknak, mint mi is vagyunk, az igazi kérdés az, hogy mikor fogy el az olaj az exportpiacról. Mert lehet, hogy X év múlva lesz még kinyerhető olaj, csak a kitermelő országok már nem termelnek exportra, csupán saját fogyasztásukat fedezik ( egy darabig, azután már azt sem). Lásd: export-land modell! A csökkenő kitermelés és növekvő belföldi fogyasztás ollóját csak az export csökkentésével lehet kompenzálni ( egy ideig).
Hogy, ne csak a képernyők előtt üljünk!!!
Tóth Feri Érpatakon!!! 2011. ápr.8. (péntek) 17.00 óra Érpatak , Béke u.28. Polgármesteri Hivatal Árpád terme „Mit eszel majd akkor, ha nem indul a traktor?” Az önfenntartás lehetőségei energiaválság és üzemanyaghiány esetén. Előadó: Dr. Tóth Ferenc Hetesi Zsolt fizikus Miskolcon! "A fenntartható fejlõdés illúzió, vagy realitás?" címmel tart elõadást április 7-én. A részletek az alábbi linkre kattintva olvashatók: http://www.uni-miskolc.hu/~dudujka/2011 ... eghivo.doc
Le az atomerőművekkel? Ez komoly ???
Mai hír:
Hatvanezren tiltakoztak Németországban az atomenergia hasznosítása ellen
http://index.hu/kulfold/2011/03/12/hatvanezren_tiltakoztak_nemetorszagba...
Vajon ez a hatvanezer ember mit gondol? Ha leállítanák az atomerőműveket akkor honnan a fészkes fenéből lenne energiája egy olyan erős iparral (= nagy energiaigénnyel ) rendelkező országnak, mint Németország? Ja persze, ők tudják a megoldást: "az energiatermelés átállításának jeleként egy hatalmas villásdugót dugaszoltak egy szélkerékbe".
Szélkerék??? Ezt ők se gondolhatják komolyan... Az ország 17 nukleáris létesítményének a kiváltásához hány szélkereket is kéne építeni? Úgy, hogy azonos teljesítményt adjanak 24 órában a hét minden napján ? Nos?
Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusának felhívása - vajon mikor adnak ki hasonlót a magyar keresztény egyházak?
A Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusának felhívása
A Görögországi Orthodox Egyház főpapsága, amely október 5-8-án összeült soros ülésére, kötelességének tartja, hogy a nyájhoz, Isten népéhez, valamint minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és a szeretet nyelvén.
Veletek élünk e súlyos és drámai időben. Mint ország, rendkívül súlyos gazdasági krízissel kerültünk szembe, amely az emberek többségét a bizonytalanság és a félelem érzésével tölti el. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a holnapi nap. Nyilvánvaló, hogy Hazánk már nem szabad, hanem ténylegesen a hitelezői irányítják (1). Tudjuk, hogy sokan közületek azt várják, hogy az Egyház megszólaljon és állást foglaljon azon eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek mindannyian szemtanúi vagyunk.
Médiaháború 2.0
A rossz nyelvek szerint például a világnak már régen vége van, csak a vezető kereskedelmi televízió esti híradójának bájos bemondónője még nem mondta be.
Talán megbocsátják, ha egy olyan idézettel kezdek, amely szokatlan és illetlen módon egy otthoni jegyzetemből való. Mentség nincs, csak magyarázat: most az történik, amire biztosan számítani lehetett. A tavasszal elkezdődött szabadságharc az egyik legkényesebb pontjához érkezett, a globális birodalom véleményhatalmi diktatúrájával, illetve külső és belső támogatóival történő összecsapáshoz.
Milyen tényezők bizonyítják, hogy Kína lesz a következő világhatalom?
Az USA elkerülhetetlenül lecsúszik a világgazdasági dobogó legmagasabb fokáról, kérdés csak, hogy mikor.
Egyre nagyobb teret kap az a nézet, miszerint Kína nemsokára le fogja előzni az Egyesült Államokat, és így nem csak a világ első számú gazdasági, de politikai és katonai hatalmává is válik. Még az amerikai Forbes magazin is Hu Jintao kínai vezetőt helyezte a világ legfontosabb személyeinek rangsorában az élre - Barack Obama "helyett".
Izrael függetlenné válhat a külföldi energiától
A világ eddigi legnagyobb tengeri földgázlelőhelyét találták meg az izraeli partoknál - írja egy brit napilap. A londoni Times szerint az új lelőhely becslések szerint 45 milliárd köbméter földgázt tartalmaz, ami lehetővé teszi, hogy a zsidó állam történelme folyamán először függetlenné váljon a külföldi energiától.
A most talált gáz kilencven évre elegendő, sőt még exportra is juthat belőle. A part menti lelőhely az északi határ közelében van, ezért növekedhet a feszültség Izrael és Libanon között. (rá)
Forrás: http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=355838
Olvass tovább>>
http://astro.elte.hu/~hetesizs/gaza.html
http://atv.hu/kulfold/20100610_olajemiratus_lehet_izrael
http://nol.hu/kulfold/izrael_energia-exportorre_valhat
Előrehozza óriás gázprojektjét Szaúd-Arábia
A Szaúd-Arábiai Királyság állami tulajdonú olajvállalata, a Saudi Aramco a tervezettnél egy évvel korábban, 2013-ban indítaná el Wasit nevû óriásberuházását. Az egyre növekvõ belföldi földgázszükségletet követné a kitermelés növelésével. A Wasit gázkitermelõ üzem napi kapacitása 56,5 millió köbméter lesz, ebbõl 28 milliót piacra termelnének. A Haszbah-mezõn fog mûködni, és szállítóvezetékek segítségével a központi ellátórendszerre fog csatlakozni. A Hurszanija üzem által kitermelt és cseppfolyósított földgázt is képes lesz fogadni a Wasit.
Önellátó lesz áramból "Szlovákia" 2012-re?
A Mohi Atomerőmű harmadik blokkját 2012. december 30-án kapcsolják rá az ország villamosenergia hálózatára. A negyedik blokk nyolc hónappal később, 2013 augusztusában készül el - hangzott el egy, a szlovák atomenergiával foglalkozó szakmai konferencián Nyitrán. A szlovák kormányzat azzal számol, hogy az atomenergia fejlesztésével áramimportáló országból önellátóvá válhat.
A két új blokk megépítésének összköltsége 2,775 milliárd euró lesz. Az energiablokkok építése már folyamatban van, 2008 őszén kezdődött. Az építkezésen átlagban 3500 személy dolgozik. A két blokk üzembe helyezése után mintegy 350-400 állandó munkahely lesz.
Egyelőre nem zár be a márkushegyi bánya?
Hosszú távon a Vértesi Erőműnek nincs létjogosultsága, "rövid távon" viszont javulnak a csődben lévő bánya-erőmű kilátásai- írja a kormány illetékesére hivatkozva a Népszabadság csütörtöki száma.
Az Európai Unió várhatóan belemegy abba, hogy a magyar áramfogyasztók továbbra is támogassák a számlán keresztül a céget, és egyelőre a bánya sem zárt be.
Olvass tovább >> http://energiainfo.hu/index.php?par=&option=news&id=23082
Kapósak a Halliburton márgagáz technológiái
A Halliburton, a világ legnagyobb, észak-amerikai olaj- és gázipari szolgáltatója további 15 milliárd dollárnyi technológiai tapasztalatot exportálna különbözõ nemzetközi márgagázprojektjeibe. Reményeik szerint az eljárás hasonlóan jó eredményeket fog hozni, mint a jelenleg Észak-Amerikában alkalmazott nemkonvencionális olaj- és gázkitermelési beruházásokban. Az észak-amerikai berendezések száma, mely jól mutatja a kitermelés intenzitását, 2012-ben és 2013-ban fog tetõzni, majd a hatékonyságuk várható növekedésével csökken.
Újjáalakul a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács
Bencsik János energetikai államtitkár szerint decemberben alakulhat újjá Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a klímaváltozás elleni fellépés és a fenntartható fejlődés feltételeit a társadalom ugyanis csak közösen tudja megteremteni.
Zöldtetők/Aktív tetők a megújuló energiák hasznosításában
Környezettudatos zöldtető beruházások.
Az előadás-sorozat utolsó állomása az Építész Továbbképző szervezésében.
A zöldtetők megismertetése illetve alapvető tulajdonságainak, előnyeinek bemutatása, ökonómiai valamint ökológiai előnyök, alapfogalmak megismertetése, referenciák, és egyéb példák bemutatása.
"A jövő környezetének fejlesztése”
A zöldtető rendszerek, a különböző zöldtető fajták és rendszeralkotók bemutatása, részletezése, összehasonlítása, kiemelve az alábbi fontos témákat:
Megújuló energiák, megújuló energiahasznosítás kapcsolása az aktív tetőkhöz, -környezetvédelmi, környezettudatos beruházások
Vízbázisvédelem, csapadékvízhasznosítás, árasztásos zöldtetőmegoldások
2020-ig 14,6 százalék megújuló energia részarány a cél
2020-ig 14,6 százalék megújuló energia részarány a cél
A kormány számszerűsítette azokat a magyar vállalásokat, amelyek az Európa 2020 Stratégia kiemelt céljainak eléréséhez szükségesek.
A megújuló energiaforrások részaránya az energiafelhasználáson belül 14,6 százalékra nő, a teljes energiamegtakarítás-vállalás 10 százalék. Emellett az üvegházhatású gázok kibocsátása az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerén kívül a 2005. évi szinthez képest legfeljebb 10 százalékkal nő. A megújuló energia jelenlegi aránya Magyarországon 7 százalék körüli.
A határozat tartalmazza a Nemzeti Intézkedési Terv létrehozásának az ütemezését is. Így a végleges terv elképzeléseit, tervezetét március 28-ig kell elkészítenie a nemzetgazdasági miniszternek. (MTI)
Olvass tovább >> http://zoldtech.hu/cikkek/20101123-Europa-2020/
A napenergia tárolás újfajta módja
A napenergia tárolás újfajta módja
A napenergia jelenlegi legnagyobb problémája a tárolás. Egy új megközelítés üzemanyag formájában raktározná el a begyűjtött energiát, ami akkor és ott nyerhető ki, amikor és ahol szükség van rá. A technikával készülő akkuk egyszerűen a napra kirakva feltölthetők lennének, a folyékony üzemanyag pedig a kívánt helyre vezethető vagy szállítható, csupán egy megfelelő molekulára lesz szükség.
A Jeffrey Grossman által vezetett kutatás a fulvalén-diruténium molekulán alapul, ami a ritka és egyben drága könnyű platinafémből, a ruténiumból nyerhető ki. A kutatók rájöttek, hogy a molekula a napfény elnyelésekor megváltoztatja az alakját, magasabb energiaállapotot felvéve egy félig stabil formába kerül. Az eredeti állapot egy katalizátort hozzáadásával nyerhető vissza, a molekula visszaalakulásakor a tárolt energiát hő formájában adja le.
Tisztább maradhat a Duna
Több mint egymilliárd forint összértékű beruházás valósulhatott meg Dunakeszin a Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) szennyvíztelepén. Megújulhattak a vízi közművek és új szennyvíz-tisztítási technológiát vezethetett be a cég. A novemberi próbaüzem során beigazolódhat: a megújult gépekkel és az új módszer alkalmazásával tisztább maradhat a Duna, és a környéken élők sem találkozhatnak a korábban zavaró szaghatással.
"Technológiai megújulást jelent a szennyvíztisztító telepről elfolyó víz fertőtlenítése: a korábbi klórozást UV fertőtlenítő váltotta ki, amellyel a tisztított víz vegyszer alkalmazása nélkül csírátlanítható. A fejlesztéseknek köszönhetően immár a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telep is alkalmassá válik a beérkező szennyvizeknek az előírt határértéken belüli tisztítására" - mondta el Vogel Csaba, a DMRV Zrt. vezérigazgatója.
Földgázüzemű taxik beszerzésével a környezetvédelem céljait szolgálja Kismartonban az egyik taxis vállalkozás
A cégvezetés és a városvezetők között teljes az egyetértés: a földgázüzemű autók biztonságos, tiszta és energiatakarékos működése nemcsak az üzemeltető számára hasznos – kilométerenként majdnem felébe kerül az üzemanyagköltség, mint a benzinmotoros autóknál –, hanem a kevesebb szén-dioxid- és más károsanyag-kibocsátás révén Burgenland fővárosa levegőszennyezésének csökkentésében is szerepet játszik. Kismarton egész Ausztriában az élen szeretne járni az úgynevezett ˝zöldjárművek˝ – a hibrid-, a gáz- és az elektromos járművek – használatában.
Olvass tovább >> http://www.kisalfold.hu/hirek/taxisok_a_kornyezetvedelemert/2188472/
Az Európai Bizottság bemutatta új, 2020-ig szóló stratégiáját
Az „Energia 2020” című új energiapolitikai stratégia hármas jelszava: versenyképesség, fenntarthatóság és ellátásbiztonság, öt kiemelt célja: energiatakarékosság, integrált páneurópai energiapiac, egységes fellépés energiaügyben, vezető szerep a technológia és az innováció területén, valamint biztonságos, kiszámítható és megfizethető energia.
Günther Oettinger energiaügyi biztos a következőket mondta: „Az energiaügyi kihívások mindannyiunk számára hatalmas próbatételt jelentenek. Igaz ugyan, hogy energiarendszerünk új, fenntarthatóbb és biztonságosabb pályára állítása hosszabb időt igényel, az alapvető döntések meghozatala azonban nem halasztható tovább. A hatékony, versenyképes és kevés szén-dioxidot kibocsátó gazdaság megteremtéséhez európaivá kell tennünk energiapolitikánkat, és figyelmünk java részét arra a néhány területre kell összpontosítanunk, ahol a legsürgetőbb a fellépés.”
Energiatakarékosság