Friss tartalmak http://valsag.org/tartalom hu Kitekintő, szemelvény ezúttal ismét Olaszországból http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_szemelveny_ezuttal_ismet_olaszorszagbol

Molnár Géza blogja

Valamikor 2009 ősze körül, amikor felszálló ágba került a gazdaság, többen feltették maguknak a kérdést, V, avagy W alakú pályagörbén futnak majd az események. Sokan arról beszéltek, hogy egyértelműen elindultunk felfelé, és hamarosan kilábalunk a válságból. Mások arról írtak, ez csak a W első felének felszálló ága, lesz még a válságnak egy második fordulója is. Nos, úgy tűnik nekik lett igazuk. Mert bár Európa a hírek szerint kilábalófélben van, a piacok ezt mintha nem így "gondolnák". Másként fordítva a szót: láthatólag "a tőke a lábával szavaz"...

http://intermarketandmore.finanza.com/fuga-di-capitali-siamo-vicini-al-collasso-del-sistema-44616.html

Menekül a tőke: közel vagyunk a rendszer összeomlásához

(egy olasz privát bankár jelzése, aki 20 éve a szakmában van)

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_szemelveny_ezuttal_ismet_olaszorszagbol#comments Elemzés energiaválság qpLiCGpm Wed, 18 Apr 2012 18:20:43 +0000 Molnár Géza 3468 at http://valsag.org Szivárgó kút az Északi-tengeren http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/szivargo_kut_eszaki_tengeren

Hetesi Zsolt blogja

A Total olajtársaság egyik Északi-tengeri fúrótornyán tegnap szivárgás kezdődött, melynek mértéke 1-2 kg gáz/sec, azaz naponta 165-330 ezer m3 gáz tűnik el, vagy egy része oldódik bele a tengerbe.

Az Elgin elnevezésű mező fúróplatformját és a szomszédos platformot kiürítették. Mivel ez a régió több mezőt is tartalmaz, és az innen származó földgáz az Egyesült Királyság ellátásának 7%-át adja, a helyzet nemcsak környezetvédelmi, hanem ellátási szempontból is veszélyes. Összehasonlítva a Mexikói-öbölben történt fúrótorony baleset adataival ennek a kútnak az adatait, nehezebb körülményeket találni itt: magasabb a nyomás és a hőmérséklet. Forrás: The Oil Drum

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/szivargo_kut_eszaki_tengeren#comments energiaválság gáz NWVsPIyR olaj Sat, 31 Mar 2012 13:10:14 +0000 Hetesi Zsolt 3418 at http://valsag.org A cselekvés első lépései: a klímabarát települések körének válaszai a válságra http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/cselekves_elso_lepesei_klimabarat_telepulesek_korenek_valaszai_valsagra

Hetesi Zsolt blogja

A Klímabarát Települések Szövetsége egy új sorozatot indít el, melyben az egyes településeken kidolgozott és minden település által használható klímabarát válaszokat mutatjuk be.  A sorozat elindításának egyik célja az, hogy ezek a programok minden önkormányzatot és helyi közösséget segítsenek abban, hogy felkészüljenek a természet várható változásaira.

A Klímabarát Települések Szövetségéhez tartozó településeken az elmúlt években számos olyan programot dolgoztak ki a klímakörök munkájában résztvevő helyi lakosok felkért szakemberek közreműködésével és az önkormányzatok támogatásával, amelyek a természet változásaihoz való helyi szintű alkalmazkodást segítik elő.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/cselekves_elso_lepesei_klimabarat_telepulesek_korenek_valaszai_valsagra#comments klíma klímaváltozás Fri, 30 Mar 2012 15:11:30 +0000 Hetesi Zsolt 3416 at http://valsag.org Más-kép(p) — Tündérmese, avagy fejezetek a Bodrogköz életéből http://valsag.org/blog/molnar_geza/mas_kep_p_%E2%80%94_tundermese_avagy_fejezetek_bodrogkoz_eletebol

Molnár Géza blogja

Az alább következő írás nem elemzés, nem az erőforrásválságról szól, sokkal inkább az ember és természet viszonyának történeti formáiba enged bepillantást. Mondanivalója számos forrásból táplálkozik. Ezek közül emelnénk ki itt kettőt. Nemeskürthy István „A bibliai örökség” c. írásában hívja fel a figyelmünket arra, hogy Szenci Molnár Albert latin magyar szótárában a fabula nem mese, hanem szófiabeszély jelentéssel szerepel. Ezzel szemben a magyar mese szó latin megfelelője a rejtvényt, talányt jelölő ænigma. Magyarán népmeséink, mítoszaink nem egyszerűen valamiféle tanulságra épülő, szórakoztató történetek. Sokkal többek annál. Közvetlenül kapcsolódik ehhez a gondolathoz Carl Gustav Jung felismerése, miszerint: „Napjaink úgynevezett neurotikus betegei között nem kevés az olyan, aki régebben nem lett volna neurotikus, vagyis nem hasonlott volna meg önmagával.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/mas_kep_p_%E2%80%94_tundermese_avagy_fejezetek_bodrogkoz_eletebol#comments Egyéb Sun, 04 Mar 2012 13:44:16 +0000 Molnár Géza 3268 at http://valsag.org Ángyán József levele búcsúzóul http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/angyan_jozsef_levele_bucsuzoul

Hetesi Zsolt blogja

A következő bejegyzés némileg a jelen politikához kapcsolódik, de sokkal fontosabb az a szomorú helyzetkép, amely kibontakozik belőle. Mint a fenntarthatóságért küzdő, azt népszerűsítő és kutató szervezet képviselője egyértelműen elszomorítónak tartom, hogy az ökológiai gondolat és sokat gyalázott, gazdaságtalannak, versenyképtelennek tartott kisgzadaságok szószólója távozni kényszerült. Azok, akik a rövid távú haszonszerzést a jövő nemzedékek élete elé helyezik és nem képesek belátni, hogy a nagybirtok rendszerében végzett gazdálkodás tönkreteszi a tájat, nemcsak hibát követnek el, hanem erkölcsi értelemben véve is helytelen amit tesznek.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/angyan_jozsef_levele_bucsuzoul#comments Hír peak soil vidék Mon, 27 Feb 2012 18:21:57 +0000 Hetesi Zsolt 3252 at http://valsag.org Kitekintő — Áram nélkül nem tudunk élni? — T. Pandur Judit írása. http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_aram_nelkul_nem_tudunk_elni_%E2%80%94_t_pandur_judit_irasa

Molnár Géza blogja

A kitekintő c. sorozatban eddig külföldi írásokat válogattunk, holott az interneten böngészve jobbnál jobb, magyar szerzőktől származó írásara is bukkanhatunk. Az alábbi kis esszé T. Pandur Judit munkája, mely a Napvilág íróklub honlapján jelent meg két részletben 2011. december 01, és 03. napján. (http://iroklub.napvilag.net/iras/39521; http://iroklub.napvilag.net/iras/39551) Itt most egységes szerkezetbe foglalva, változatlan formában tesszük közzé.

T. Pandur Judit: Áram nélkül nem tudunk élni?

Az elektronikus postaládámba mindennapra jut egy, néha több e-mail, amelyik a közelgő világvégét, vagy a Föld pólusváltását, esetleg egy óriási napvihart jósol az egészen közeli jövőre.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_aram_nelkul_nem_tudunk_elni_%E2%80%94_t_pandur_judit_irasa#comments Elemzés energiaválság Sun, 26 Feb 2012 19:33:57 +0000 Molnár Géza 3246 at http://valsag.org Múltba néző — üzenet 2009-ből http://valsag.org/blog/molnar_geza/multba_nezo_%E2%80%94_uzenet_2009_bol

Molnár Géza blogja

Az alább olvasható sorokat pontosan három évvel ezelőtt írtam. Akkoriban elég komoly viharok dúltak körülöttünk, s bár a szél nem csitult, lassan hozzászoktunk. Hozzászoktunk, miként annak idején Pompeiben is hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy időnként mordul egyet a hegy, és megremeg a föld. Ezzel együtt még van időnk. Tán csak annyi, „míg az óra körbe jár”, tán több. A lényeg, hogy még nyitva áll előttünk számos lehetőség. S bár kényszerpályák sora befolyásolja lépteinket, ha maradt egy kis erőnk, talán még mi dönthetjük el, mivel is tölthetjük ki a rendelkezésünkre álló időt.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/multba_nezo_%E2%80%94_uzenet_2009_bol#comments Egyéb Elemzés energiaválság Sun, 26 Feb 2012 19:15:43 +0000 Molnár Géza 3248 at http://valsag.org Kitekintő — Az olajcsúcs felismerésének lélektana http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_olajcsucs_felismeresenek_lelektana

Molnár Géza blogja

http://oronero.wordpress.com/2012/02/15/psicologia-del-picco-energetico

Anna Ryden svéd mérnök írása. Fordította Olajos Tibor — Molnár Géza

„A legkülönbözőbb témában olvasok szakkönyveket, rendszeresen figyelemmel kísérem a gazdaságról, az éghajlatról és az olajcsúcsról szóló blogok egy részét. Ezen felül elolvasom néhány újság online kiadását is, hogy elkerüljem a riogatások és összeesküvések csapdáját. Igaz, ezek az újságok szerintem nem elég egyértelműek. A tények ott vannak ugyan, de nem fehéren-feketén, inkább csak a sorok között. Kivétel ez alól a Financial Times, melynek online előfizetője vagyok. Ezt az újságot becsülöm, ha szabad ezt a kifejezést használni, mert szókimondó, és keményen fogalmaz.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_olajcsucs_felismeresenek_lelektana#comments Egyéb Elemzés energiaválság Sat, 25 Feb 2012 17:36:57 +0000 Molnár Géza 3240 at http://valsag.org Kitekintő - Az Olduvai Elmélet http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_olduvai_elmelet

Molnár Géza blogja

Előzetes megjegyzés: Az alábbi írás alapját Bobkó Csaba, Richard Duncan cikkének magyar fordítását tartalmazó blogbejegyzése és Olajos Tibor fordítása képezi. Ezekhez fűztem hozzá néhány megfontolandó gondolatot.

Richard Duncan 1989-ben tette közzé az ipari társadalom kifutásáról és várható élettartamáról szóló téziseit, melyet Olduvai elméletnek hívnak. Az elnevezés – tekintettel arra, hogy a tanzániai Olduvai-árok erősen összekapcsolódott az ember eredetével és kőkorszaki életformájával – azt sugallja, hamarosan visszatérünk ehhez az életformához. Az elmélet lényegét Duncan az alábbiakban összegezte:

„Az ipari civilizáció nem fejlődik, ellenben rohamosan elfogyasztja saját létének fizikai feltételeit. Rövidtávú, fenntarthatatlan, és megismételhetetlen. (Ez egy egyetlen dobás-ügy.... csak egy esély lesz, egyetlenegy.)

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_olduvai_elmelet#comments Elemzés energiaválság Sun, 19 Feb 2012 20:30:42 +0000 Molnár Géza 3226 at http://valsag.org Kitekintő — Brent egy Olaszországban élő svéd mérnöknő szemével http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_brent_olaszorszagban_elo_sved_mernokno_szemevel

Molnár Géza blogja

Közbevetett gondolatok: Mint azt korábban jeleztem a Kitekintő c. írásokban külföldi szerzők gondolatait, elemzéseit tesszük közzé. Célunk ezzel, hogy bemutassuk, hogyan gondolkodnak más országokban a várható fejleményekről. Az itt közzé tett anyagokra kivétel nélkül Olajos Tibor hívta fel a figyelmünket, és Dimitry Orlov gondolatai kivételével ő is fordította ezeket. Most Anna Ryden svéd mérnök elemzését olvashatjuk Tibor fordításában. Az én szerepem csupán annyi, hogy helyet adtam az írásnak. Tettem ezt elsősorban azért, mert az elemzés és mindaz, ami abból következik nagyon is elgondolkodtató. Mondhatnánk, egy újabb jel. Egy újabb jele a közelgő korszakváltásnak. Nagyon úgy tűnik, hogy az olcsó energia korszaka lassan véget ér, hogy milyen lassan, az persze kérdéses, de ahogy mondani szokás: jobb félni, mint megijedni.

Molnár Géza

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_%E2%80%94_brent_olaszorszagban_elo_sved_mernokno_szemevel#comments energiaválság Sun, 19 Feb 2012 10:47:28 +0000 Molnár Géza 3224 at http://valsag.org Kitekintő - Hó és fagy... http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_ho_es_fagy

Molnár Géza blogja

Hát ide is eljutottunk, interneten kell tanácsod adni a túlcivilizált városi lakosságnak, hogy mit tegyen, ha nagy a hideg és a hó. De legalább van, aki ezt teszi, és nem a sztárokról ír. Figyelemre méltó a társadalom jelen állapotának összefoglalása. Bár az olaszoknak íródott, sok mindent itthon is megfogadhatunk.

Olajos Tibor

http://petrolio.blogosfere.it/2012/02/neve-weekend-prove-tecniche-di-resilienza-ecco-le-dritte.html

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_ho_es_fagy#comments Egyéb klímaváltozás Sat, 11 Feb 2012 12:02:30 +0000 Molnár Géza 3130 at http://valsag.org elindult a dominó, vagy csak a globális háttérhatalom cseréli le itt-ott bábuit? http://valsag.org/forum/elindult_domino_vagy_csak_globalis_hatterhatalom_csereli_le_itt_ott_babuit

Az athéni és római Goldman Sachs-puccsok után ezúttal Bukarestben
lesz miniszterelnök az izraeli kiképzettségű volt hírszerző főnök...

Ti mit gondoltok erről? Melyik EU-tag országban hajtanak végre hasonló EU-t(h)anáziát?

Forrás:
http://barikad.hu/zsidó_tanulmányok_mestere_az_új_román_miniszterelnök-20120207

http://barikad.hu/zsidó_tanulmányok_mestere_az_új_román_miniszterelnök-20120207

http://valsag.org/forum/elindult_domino_vagy_csak_globalis_hatterhatalom_csereli_le_itt_ott_babuit#comments Gazdasági válság Gazdasági válság Elemzés Hír Hírek Tue, 07 Feb 2012 14:11:07 +0000 Biró Gergő 3088 at http://valsag.org Kitekintő - Dmitry Orlov gondolatai http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_dmitry_orlov_gondolatai

Molnár Géza blogja

Dimtry Orlov 2011 decemberében hosszabb interjút adott a francia Tancrède Bastié-nak. A szöveg angolul is megjelent. Mi az angol változatot ültettük át magyarra. Az alábbi fordítás három ember munkája. Az angol szöveggel ifj. Molnár Géza birkózott. A fordítást Bobkó Csaba vetette össze az eredetivel. A fordító a szavak jelentésére, Csaba inkább Orlov gondolatira összpontosított. Az ennek eredményeként született nyersfordítás magam kíséreltem meg átültetni magyarra, ami nem volt egyszerű. Számos esetben más szavakat és más nyelvtani formákat használtam. Így kizárólag én felelek a szövegben előforduló esetleges félrefordításokért.

Az eredeti francia nyelvű változat itt olvasható:

http://www.orbite.info/traductions/dmitry_orlov/un_entretien_avec_dmitry_orlov.html

A fordítás alapját képező angol változat pedig:

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto_dmitry_orlov_gondolatai#comments Egyéb energiaválság klímaváltozás Sun, 05 Feb 2012 09:02:44 +0000 Molnár Géza 3016 at http://valsag.org Kitekintő http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto

Molnár Géza blogja

2008. szeptember 15-én a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, és egyben a világ egyik legnagyobb brókercége, a Lehman Brothers Holdings Inc. csődvédelmet kért, és ezzel kezdetét vette az újkori történelem legfrissebb válsága. Akkoriban számos internetes oldal, blog jelent meg a kérdéses témában, melyek többé-kevésbé pontos és friss ismerettel gazdagítottak bennünket. Időnkét itt vagy más fórumokon idéztünk is e tartalmakat. Hetesi Zsoltnak, Ács Józsefnek és Bobkó Csabának köszönhetően az angol lapok tartalmát ismerhettük meg, Olajos Tibor pedig az olasz „válságirodalom” berkeibe kalauzolt el bennünket. Az ő forrásai közül messze kiemelkedett Felice Capretta oldala, aki a munkájából következően is foglalkozott a válság kérdésével és a várható következményeivel. 2012. január 8-án Felice Capretta azonban elbúcsúzott olvasóitól.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/kitekinto#comments Egyéb Sun, 29 Jan 2012 20:53:51 +0000 Molnár Géza 2978 at http://valsag.org Olajdollárok, Irán, India, Kína stb. http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/olajdollarok_iran_india_kina_stb

Hetesi Zsolt blogja

A tegnapi nap híre volt, hogy az EU olajvásárlási embargót hirdet Iránnal szemben (ezzel nem mellesleg kellemetlen helyzetbe hozza Görögországot, amely csak Irántól tudott "hozom"-ra vásárolni, hiszen nem tud fizetni.

A dolog érdekessége (és az egész eurozóna elleni irtóhadjárat) mögött az húzódik meg, nehogy véletlenül valamely olajtermelő ország dollár helyett másban szándékozzon kereskedni. Tavalyelőtt és tavaly voltak olyan hangok, hogy a BRIC országok, aztán meg hogy Irán euróban számolna inkább el, erre válaszul a gazdaság urai legyengítették az eurót.

Azonban tegnap megjött a pofon is: India aranyban fizetne az olajért, és ezt fontolgatja Kína is. Bár sokáig nem tarthat ki ezen országok aranya, mégis jelzés értékű események ezek.

http://ffe...

http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/olajdollarok_iran_india_kina_stb#comments energia gazdaság Hír olajválság Wed, 25 Jan 2012 12:40:51 +0000 Hetesi Zsolt 2976 at http://valsag.org Kissinger világháborút jósol - szatírikus cikk http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/kissinger_vilaghaborut_josol_szatirikus_cikk

Hetesi Zsolt blogja

"Ha nem hallod a harci dobokat, süket vagy"....Egy friss interjúban a 89 éves exkülügyminiszter a követkőket mondta:

„ Az USA igyekszik féken tartani Oroszországot, és Kínát, és a koporsóba az utolsó szög Irán lesz, mely természetesen Izrael fő célpontja. Megengedtük Kínának, hogy megnövelje a katonai erejét, és Oroszországnak hogy gazdaságilag megújuljon, hogy hamis biztonságérzet, nagyképűség hassa át őket, de ez gyorsabb összeomlást okoz majd mindkettőjük számára. Mi olyanok vagyunk mint egy gyors céllövő, aki kihívja a kezdőt hogy előhúzza a pisztolyát, de amikor megpróbálja: puff-puff. A következő háború annyira súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom győzhet, és az mi vagyunk. Pont ezért annyira sürgős  az EU-nak, hogy  egy szuperállamot hozzon létre, mert tudják, hogy közeledik a háború, és ahhoz hogy Európa túlélje, egy egyetlen összekovácsolt államnak kell lennie.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/kissinger_vilaghaborut_josol_szatirikus_cikk#comments Hír összeomlás Fri, 13 Jan 2012 11:56:00 +0000 Hetesi Zsolt 2914 at http://valsag.org Volt IEA-elemző: olajcsúcs 2015 és 2020 között http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/volt_iea_elemzo_olajcsucs_2015_es_2020_kozott

Hetesi Zsolt blogja

Olivier Rech, aki 2006 és 2009 között a Nemzetközi Energiaügynökség olajforgatókönyveinek kidolgozásán dolgozott, a Le Monde számára adott interjúban mondta el, hogy 2013-tól kezdődően a kitermelés nem tud lépést tartani az igényekkel, 2015 és 2020 között pedig elkezdődik a végleges kitermelés-csökkenés. Ez a nyilatkozat semmiképp sem kezelhető egy kívülálló véleményeként - ugyanakkor ellentmond az IEA legfrissebb, 2011-ben kiadott töretlen növekedést mutató forgatókönyvének.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/volt_iea_elemzo_olajcsucs_2015_es_2020_kozott#comments energiaválság Thu, 05 Jan 2012 23:50:38 +0000 Hetesi Zsolt 2886 at http://valsag.org Bencsik János újévi levele http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/bencsik_janos_ujevi_levele

Hetesi Zsolt blogja

Mi sem írhatnánk szebbet. Íme:

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/bencsik_janos_ujevi_levele#comments Hír pénzügyi válság Mon, 02 Jan 2012 15:08:27 +0000 Hetesi Zsolt 2878 at http://valsag.org Gondolatok az élelmiszerválságról http://valsag.org/blog/molnar_geza/gondolatok_elelmiszervalsagrol

Molnár Géza blogja

A „Peremvidék” című írás zárszóként való közzététele lezárt egy többé-kevésbé félbemaradt fejezetet a honlapon. Az alábbiakban új fejezetet nyitunk. Most azonban, a korábbiakkal ellentétben nem általános kérdésekre keressünk választ, hanem olyan gyakorlati problémákat veszünk górcső alá, melyekre valamilyen szinten megoldást is kínálunk. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy az itt javasolt módszerek elegendőek lennének akár a válság elkerülésére, akár megoldására. Egyszerűen olyan lehetőségeket kívánunk felvetni, amelyek segítségével gyarapíthatjuk tudásunkat, olyan tulajdonságokra, képességekre tehetünk szert, melyek jól jöhetnek, ha szorult helyzetbe kerülünk.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/gondolatok_elelmiszervalsagrol#comments Egyéb Tue, 27 Dec 2011 09:43:48 +0000 Molnár Géza 2864 at http://valsag.org Zárszó http://valsag.org/blog/molnar_geza/zarszo

Molnár Géza blogja

Az alább olvasható írás nem más, mint elmélkedés mindarról, ami előttünk áll, s mindarról, ami idevezetett. Nem elemzésnek szántam, egyszerű számvetésnek, ami csak úgy eszébe jut az embernek, látva hová jutott, hová jutott körötte a világ. S persze mindez egy hangulat is egyben. Egymásra halmozott gondolatok, melyek néha többet jelenthetnek a komolyabbnál komolyabb elemzéseknél…

Peremvidék

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szivünkről
a rákövesedőt.

József Attila: A város peremén

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/zarszo#comments Egyéb Tue, 13 Dec 2011 11:22:09 +0000 Molnár Géza 2826 at http://valsag.org Gondolatok a válságról http://valsag.org/blog/molnar_geza/gondolatok_valsagrol

Molnár Géza blogja

Két sorozatot is indítottam, abban a hiszemben, hogy valamiféle megoldást kínálhatok a válságból adódó problémákra. Tévedtem. A jelenlegi helyzetben egyetlen megoldást látok: térdre, imához. Ha van reményünk, az csupán annyi, létezik egy felsőbb hatalom, Isten, aki megbocsáthatja bűneinket. Sovány vigasz, de ezzel kell beérnünk. Mi magunk immár tehetetlenül sodródunk a végzetünk felé.

Hamvas Béla kérdi valahol: van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Aztán rögtön hozzáfűz egy másik kérdést is: de akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja? Mindezt előre kellett bocsátanom, részben azért, mert nem hiszek abban, hogy a lavina megállna, de még csak abban sem, bárki meghallja a kiáltozásom. Ezzel együtt érző lélek vagyok, így aztán nem állhatom meg szó nélkül…

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/gondolatok_valsagrol#comments Egyéb RjOxYZwi Thu, 01 Dec 2011 12:14:45 +0000 Molnár Géza 2776 at http://valsag.org Könyvbemutató: Nem én kiáltok, a Föld dübörög http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/konyvbemutato_nem_en_kialtok_fold_duborog

Hetesi Zsolt blogja

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/konyvbemutato_nem_en_kialtok_fold_duborog#comments klímaváltozás Könyvajánló Molnár Géza stratégia Tudomány Tue, 29 Nov 2011 21:16:10 +0000 Hetesi Zsolt 2768 at http://valsag.org Vita a vízügy kettős irányításáról http://valsag.org/cikk/vita_vizugy_kettos_iranyitasarol

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában az ellenzéki képviselők és a megjelent szakmai szervezetek vitatták a vízügy kettős irányítás alá helyezését. A nemzeti parkoknak a jövő évi 6,3 milliárdos kiadáshoz 2,8 milliárd forint bevételt kell hozniuk, amiben nincs benne a bírság, mert az a központi költségvetésbe folyik be.

Miután a vízügynek jövőre a jelenlegi háromszorosát, 30-35 ezer közmunkást kell foglalkoztatnia, ezért az irányítás operatív része januártól a Vidékfejlesztési Minisztériumtól a közmunkát szervező Belügyminisztériumhoz kerül, a szabályozás és a nemzetközi kapcsolattartás a jelenlegi helyén marad - indokolta az intézkedést Illés Zoltán vidékfejlesztési államtitkár. A vízügy kettős irányítás alá helyezéséről a kormány november elején határozatban döntött - tette hozzá Papp Károly belügyi helyettes államtitkár.

olvass tovább >> http://greenfo.hu/hirek/2011/11/26/azert-a-viz-az-ur-vita-a-vizugy-kettos-iranyitasarol

http://valsag.org/cikk/vita_vizugy_kettos_iranyitasarol#comments FFEK.hu Hír Sat, 26 Nov 2011 21:20:38 +0000 Biró Gergő 2750 at http://valsag.org Gazdaságról, válságról, szabadságharcról http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/gazdasagrol_valsagrol_szabadsagharcrol

Hetesi Zsolt blogja

Olvasva a mai hírt, miszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium az IMF-el tárgyal, először nem értettem meg, hogy miről van szó, ugyanis alig akadt olyan cikk, amelyik a lényeget emelte volna ki. A lényeg pedig nem az, hogy ismét lehet rúgni egyet a kormányon, mert szembefordul tegnapi önmagával, hanem az, hogy nem a 2008-as hitelfelvétel megismétléséről van szó, azaz nem arról, hogy bizonyos megállapodásban rögzített pénzösszegeket adott időnként lehív a kormány, hanem arról, hogy biztosíték képződik az IMF oldalán, amely a piacok megnyugtatására szolgál, és "végszükség esetén" hozzáférhető. (Forrás: origo, Magyar Nemzet)

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/gazdasagrol_valsagrol_szabadsagharcrol#comments Elemzés energia gazdaság Fri, 18 Nov 2011 00:18:55 +0000 Hetesi Zsolt 2716 at http://valsag.org Európa végnapjai http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/europa_vegnapjai

Hetesi Zsolt blogja

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/europa_vegnapjai#comments Könyvajánló nemzetek népesség Wed, 16 Nov 2011 11:32:44 +0000 Hetesi Zsolt 2710 at http://valsag.org Konferencia http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/konferencia

Hetesi Zsolt blogja

Ökológiai kihívások - társadalmi válaszok -  hatalmi viszonyok címmel rendez konferenciát a Klímabarát Települések Szövetsége és az MTA Szocliológiai Kutatóintézete november 4-én, az MTA Országház utca 30. számú épületében (Budai Vár).

A konferencia célja, hogy a helyi közösségek katasztrófahelyzetekre való felkészülését és az arra adott válaszokat megvittasák.

Jelentkezés: szovetseg@klimabarat.hu

Részvételi díj: 8000 Ft

http://ffe...

http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/konferencia#comments Egyéb klíma közösség Mon, 31 Oct 2011 10:46:03 +0000 Hetesi Zsolt 2654 at http://valsag.org Mit ér a munkánk? - Kiértékelve! http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/mit_er_munkank_kiertekelve

Hetesi Zsolt blogja

Sokat töprengtem rajta, hogy munkánk tartalma, szavaink mennyire jutottak el Önökhöz, ezért készítettem egy felmérést, amit a hálón kattintgatva ki lehet tölteni. Kérem segítsenek minket a kitöltéssel. A felmérést lezártam.

A felmérés eredménye:

Itt a helyes válasz a "15 súlyosan sérült nagyrendszer, 8 maradandóan" - a piros 53% gondolta jól.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/mit_er_munkank_kiertekelve#comments Elemzés felmérés Tue, 20 Sep 2011 10:13:47 +0000 Hetesi Zsolt 2506 at http://valsag.org Ej, ráérünk arra még? http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/ej_raerunk_arra_meg

Hetesi Zsolt blogja

Az alábbi bejegyzés közzétételére Pató Pál néven író munkatársunk kért meg, és korábbi írásának kedvező fogadtatása után.után most ezt is közzétesszük.

Ej, ráérünk arra még! Vagy mégsem?

Pénzügyi válság a világ szinte összes régiójában, zuhanó tőzsdék, menekülő tőke. Az Amerikai Egyesült Államok hitelképességét leminősítették. Ez történik MOST.

Ennél nyilvánvalóbb figyelmeztetés már nem lesz: NAGY BAJ VAN. Fogytán az idő. Az egész pénzügyi rendszer ingatag és bizonytalan. Hogy meddig bírja, senki sem tudja. Lehet hogy már csak néhány óráig. Lehet hogy még néhány évig.  Mindenesetre a közelgő vihar nyilvánvaló. Mi a teendő ilyenkor? Hát biztosítást kell kötni a legrosszabb esetre. A házára is köt az ember biztosítást és nem gondolkozik azon, hogy ez kidobott pénz ha nem ég le a ház.

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/hetesi_zsolt/ej_raerunk_arra_meg#comments Egyéb felkészülés OvfLuDtK peak debt Sat, 17 Sep 2011 18:03:52 +0000 Hetesi Zsolt 2496 at http://valsag.org Rendszerről van szó, nem valamiről, ami csakúgy ott van… (2) http://valsag.org/blog/molnar_geza/rendszerrol_van_szo_nem_valamirol_ami_csakugy_ott_van%E2%80%A6_2

Molnár Géza blogja

Biztos más is van így ezzel, nekem időnként vannak kedvenc idézeteim. Most épp Douglas Adams néhány sora ragadta meg a képzeletemet: „Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.” — Ez eddig rendben is volna, csakhogy ezek után egy olyan fejezet jött, amiben sok mindenről volt szó, történelemképről, korlátokról, még halakról és szemetelésről is, de hol maradt belőle a rendszer? Nos, e kérdést megtehetjük következő pontunk címének is:

II. rész. De hol itt a rendszer?

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/rendszerrol_van_szo_nem_valamirol_ami_csakugy_ott_van%E2%80%A6_2#comments Elemzés erdő potenciális-vegetáció rendszer történelem vegetációtörténet Sun, 21 Aug 2011 09:08:24 +0000 Molnár Géza 2404 at http://valsag.org Még egyszer az atomerőművekről http://valsag.org/blog/molnar_geza/meg_egyszer_atomeromuvekrol

Molnár Géza blogja

Antalffy Tibor honlapján érdekes megjegyzéseket olvashattunk a márciusi atomerőmű balesetekről.  (Bővebben: http://www.antalffy-tibor.hu/2011/08/11/581-kussolnak-fukuchimarol/  ) A kérdéshez kapcsolódó vitában Tibor bá levonta a véleményem szerint egyedül értelmes végkövetkeztetést: "nukleáris reaktort nem lett volna szabad egyáltalán építeni."

http://ffe...

tovább
http://valsag.org/blog/molnar_geza/meg_egyszer_atomeromuvekrol#comments atomenergia atomkatasztrófa Egyéb energiaválság erőműbaleset Fukushima Hír Tudomány Sun, 14 Aug 2011 16:06:32 +0000 Molnár Géza 2402 at http://valsag.org